J. Pierpont Morgan alapította a Metropolitan Club New Yorkot akárcsak az Egyesült Államok jelenlegi legnagyobb pénzügyi intézményét, a J.P. Morgant. Ő volt egyben az előkelő férfitársaság első elnöke is. Egy legenda szerint azért hozta létre ezt a klubot, mert korábban egy másik hasonlóan nívós elitklubba nem nyert felvételt. Ebből kifolyólag határozta el magát, hogy egy előkelőbbet, drágábbat és hatalmasabbat hozz létre.

Egy 1891. február 20-ai estélyen papíron létre is jött a privátklub. Alapító tagjai közt olyan neves történelmi személyiségek szerepeltek mint William K. Vanderbilt vagy éppen James Roosevelt. Alig egy hónapra rá már készen álltak a prominens üzleti és politikai élet szereplői a társaság finanszírozására. A klub jelenlegi ingatlanát, mely a Fifth Avenue és a 60th Street sarkán ékeskedik - a Plaza Hotel és a Bergdorf Goodman szomszédságában - az alapító tagok öt-öt ezer dolláros hozzájárulásukkal vásárolták meg Londonban, az amerikai konzulátuson. 

Az olasz reneszánsz stílusú épületet, mely jelenleg Manhattan egyik ékköve, három évbe tellett elkészíttetni. Az első klubvacsorát 1894-ben tartották, majd pár nappal rá a sajtó is betekinthetett az épületbe. Teljes költsége a klubháznak meghaladta az 1,7 millió dollárt. Ez abban az időben is elképesztő összegnek számított. Mai viszonylatban mintegy 40 millió dollárnak felelne meg. Az épület persze felbecsülhetetlen értékkel bír, hiszen New York egyik történelmi nevezetessége.

Több mint 700 tagja volt már a Metropolitan Clubnak. Napjainkban is rendkívül szigorú feltételek mellett lehet felvételt nyerni. A klub házirendje is kiemelt figyelmet érdemel tekintettel a dress code, állattartás, mobil és egyéb elektronikai eszköz használatára és az etikett szabályaira. Éves tagdíja híresztelések szerint 5 ezer dollár körül mozog. Tagja volt a társaságnak többek között Ronald Reagan, Gerald Ford, Richard Nixon és Bill Clinton is.